Életem naplója

(tudom, közhelyes)

Feedek
Megosztás
Írj véleményt!

Szeptember 21.

Ültem a buszon és teljesen átadtam magam a zenének, amit éppen hallgattam, de a buszon lévő hangos bemondó olyan hangerővel jelentette be a híreket, hogy majdnem leestem az ülésről. A hír fontos volt, a kettes metró a deák tér és a déli között nem közlekedik... Szuper.. De azért minden megállóban megismételte a bejelentést, csak hogy tutira ne halljam a zene felét sem. Végül nehezen, de eljutottam a nekem kellő megállóba és leszálltam. Majd sétálva a másik buszmegállóba a Bring me to life-ot hallgattam és erről eszembe jutott a videoklip, amit erre a zenére csináltunk még a média suliban. Egyik legkomolyabb színészi teljesítményem. Nagy mázlim volt, mert a másik busz pont akkor ért oda, amikor én, és még hely is volt (!!). Természetesen ez a busz sem hagyta ki a napi tájékoztatást ... már bele is kezdett: a kettes metró újra közlekedik a teljes vonalon. Na, várjunk csak (?!) Ilyen gyorsan megoldották a problémát? Ilyen gyorsan felújították a fél útvonalat? Hmmm, fejlődünk, azt kell mondjam, összekaptuk magunkat (se).

Szeptember 04.

Tegnap "megünnepeltük", hogy immár egy éve vagyunk együtt. Brutál, nem de? Egész nap együtt voltunk. Imádtam! Bár hivatalosan 6-án lennénk egy évesek, de aznapra sajnos nem kapott szabit... Este indultam csak haza, valamikor sötétedés után, és mivel telefonon beszéltem Ábellel, így a sétát választottam, fuvar helyett. Már majdnem hazaértem, épp az utcánk alsó kanyarulatában battyogtam, ott ahol jobb oldalt erdő vezet végig. Egyszer csak hirtelen kiugrott az árokból egy kiscica. Eszméletlenül zabálni valóan cuki volt. Ott helyben vajjá olvadtam tőle (persze előtte az ütő is megállt bennem, ahogy konkrétan megtámadta a lábamat "játékból"). Érdekes hogy egyáltalán nem félt egy vadidegen embertől. A környékünkön minden állat fél az idegenektől. De ez a cica.... hát szana-széjjel simogattam, miközben úgy dorombolt, mint egy V8-as motor. Nagy nehezen leráztam magamról, hogy azért mégse kövessen már egészen hazáig. Folytattam tovább az utamat, persze közben végig Ábellel beszéltem, aki hősiesen végighallgatta a telefonban, ahogyan a barátnője szétolvad egy kiscicától. Én azon gondolkoztam, hogy hogyan ijedhettem meg ettől a macskától, mégis mit hittem mi ugrik ki rám a bokorból? Tulajdonképpen bármi veszélyes is lehetett volna, de nekem mégis vicces volt, ahogy az a macska letámadott. Szóval mentem tovább és tovább, míg végül megérkeztem a házunk elé. Még éppen egy érdekes témában voltunk Ábellel, így nem mentem be egyből, hanem ott ácsorogtam a kapu előtt. Miközben hallgattam édes hangját a telefonban az útszéli árok szélénél ácsorogtam. Egyszer csak látom, hogy megint ott van egy macska. Pont kibújt az árok alagútjából (?).. Már mentem is közelebb, magabiztosan, hogy még egy cicát megsimizhetek, mikor felfigyeltem a gyanúsan hosszú farkára. Mi a szar?... Közelebb mentem, mire az a "macska" felém ugrott... Ekkor láttam meg, hogy egy rókával van dolgom. A frász kitört, de olyannyira, hogy elsírtam magam (ciki)... Nem tehetek róla. Ha brutálisan és váratlanul megijedek, akkor elsírom magam. Vagy ha nagyon durván mérges vagyok, akkor is.. Nem tudom, mitől lehet ez, de nagyon utálom magamban:(Szóval visszatérve a rókára. Szerencsére nem támadott meg, hanem elszaladt. De azért előtte még megmutatta, milyen kis beszari vagyok. Ez volt talán a nap tökéletes zárása, de még így is kevés volt:(

Augusztus 27.

Csökken a lelkesedésem?

-lehet

Előre megmondtam, hogy ez lesz?

-igen

De ettől még szörnyen fáj az egész?

-pontosan

Kérdésekben beszélek?

-igen

Inkább befogom és lelépek?

-azt teszem

Július 18.

Nem tudtam, hogy lehet ilyet érezni... vagy inkább azt, hogy éppen én fogok így érezni. Ezt régebben elképzelhetetlennek tartottam, talán még most is. Vagy csak ennyire ellenkezem ellene. Vagy csak azért ellenkezem, mert én senkitől nem kapok ilyet, nem tudni... A lényeg, hogy minden fejben dől el. Ezek csak érzések.

Július 04.

Ma valahogy különösen rosszkedvvel ébredtem. Ennek lehet egy rossz álom, vagy akár a tegnapi is az oka. Mindenki azon dolgozik, hogy elbizonytalanítson, és sajnos kezdem érezni, hogy hatnak rám. Nem szeretném, ha ők nyernének, de a másik oldalról nem sok támogatást kapok, és így egyedül nagyon nehéz.

Nem tudom, mi lenne a jobb, csak azt, hogy mi lenne könnyebb.

Június 26.

Kevés lenne csak annyit írni, hogy feszült vagyok... az ujjaim olyan szinten kisebesedtek a stressztől, hogy már semmilyen krém nem hat rájuk. Minden nap attól félek, mikor török meg, hogy mikor jön el az a pillanat, mikor kiszállok az egészből, mert már nem bírom. Ez most nem valami gagyi mártír duma... Egyszerűen túl sok mindent látok ingatagnak magam körül.

Rettegek attól, hogy Ábelt elveszítem, vagy, hogy a családom kiutál, hogy elveszítem az állásom, hogy nem tudok tovább tanulni. Mert ezek most mind ingatag lábakon állnak. Folyamatos nyomás jön a családom felől, hogy hagyjam el azt, akit a legjobban szeretek. Ez olyan szinten megvisel, hogy már otthon lenni is fáj. Nem tudok továbbtanulni, mert gimiben nem érdekeltek a jegyek, így most hiába teljesítettem négy egészes átlag felett ebben a két évben, mit sem ér, ha nem vesznek fel. Így a munkám is kétes, hogy megmarad e, mivel csak diák pozíció van nyitva...

Összességében, most leginkább létezni sem szeretnék, az lenne a legjobb, ha elnyelne a föld, és senkinek se tűnne fel, hogy valaha  is léteztem.

Június 21.

Sokaknak 20 évesen már saját autójuk van, vagy lakásuk, amit természetesen nem saját finanszírozásból szereztek meg (szülők), amivel amúgy semmi gond nincs, ha megtehetik akkor váljék egészségükre!

Én 20 évesen eljutottam odáig a "ranglétrán" - ha lehet így nevezni-, hogy saját lakáskulcsom van! Nem, nem a barátomékhoz... eme megtisztelő ajándék a családom adománya. 20 év után megtörtént ez a szintlépés!

Ironikusnak tűnhet, bár közel sem az. Én tényleg örülök! (nyilván egy X6-os BMW-nek sem mondanék nemet) de most a kis apró falatnyi fémdarab is megteszi!

Mit is mondhatnék, a jövőm úgyis ingatag lábakon áll, bármerről is nézzük, de ha minden borul, legfeljebb vénlányként munka nélkül öregszem meg szüleim nyakán...

Június 14.

Végre esik. Nem bírom a kánikulát, és sajnos a forró nyár elég korán jött ránk idén. Egyre több helyen olvashatjuk a 'hogyan védekezzünk a nagy meleg ellen' praktikákat. Két véglet játszódik: vagy fullasztó meleg van, ami elől a négy fal közé menekülünk, vagy szakad az eső, ami elől szintén a négy fal közé menekülünk. Választékok bősége.

Nekem megfelelő az irodában ülni naphosszat. Nincs sok munkám, de szerencsére fel tudom találni magam.

Ma leginkább a délutánt várom, hogy a szerelmemmel legyek, még ha csak 2 órára is... Az estére nem is nagyon szeretnék gondolni. Bebumlizni a városba este tízkor, aztán barátnőmnél aludni, hogy másnap totál fáradtan becammogjak dolgozni, felemelő érzés lesz. De mindent a barátokért!-ugyebár...

Június 12.

Irigy vagyok. Irigy vagyok azokra, akikkel együtt dolgozol. Hogy miért? Azért, mert ők a legjobbat kapják belőled. Azt, amit én szeretnék.. nekik mindig a legjobb formádat adod, poén hegyek, jo beszélgetések, nevetgélések.. nekem pedig általában a fáradt, ingerült, kimerült éned jut már csak. És ne értsd félre, tudom, hogy nagyon sokat dolgozol, de próbáld megérteni az én helyzetemet is. Ezért van, hogy néha úgy érzem, teher vagyok, hogy csak zavarlak a pihenésedben, nem hagylak aludni, nem hagylak azt csinálni amit akarsz.

Én az energiámat rád áldozom. Én a legjobbat neked tartogatom, senki másnak. Az, hogy a munkahelyemen mi jut a népnek, egyáltalán nem érdekel, mert Te a legjobbat érdemled...

Június 12.

Sűrűbbnél sűrűbb napok... De hát ezt akartam, nem? Hát hogyne. Egyik helyről a másikra szaladok, mint a mérgezett egér. Egy dagadt mérgezett egér.

Egy hét alatt kétszer is megkaptam, hogy dagadt vagyok, hogy a méreteim túl nagyok... ilyen ez a modell élet. Na, de sebaj, most jön a saláta korszak, hátha valamit sikerül elérnem vele, ha már a trx edzésekkel és az otthoni tornával nem sikerült.

Nincs vita, ha érvényesülni akarsz a modell világban, be kell tartanod a nemzetközi méreteket: derék: max. 60 cm és csípő: max. 90 cm. Nekem 5-5 centivel nagyobb mindenem. De ahogy apukám is mindig mondja: „ma már nem divat a vékony nő”.